Köszönöm, hogy látogatást tesz oldalunkra!
Kalocsai Attila vagyok, a KaposTelecom.Com tulajdonosa és szerkesztője.
Közel 18 éves tapasztalattal rendelkezek a távközlés különböző területein.
A 90'-es évek elején a hagyományos és ISDN alközpontok telepítésében
és forgalmazásában vállaltam szerepet szinte egész magyarország
területén. Később, ahogy a lehetőségek szűkülni kezdtek ezen a téren,
újabb lehetőségek, technikai újdonságok kutatása mutatta meg
számomra az utat, és jelentett egyben további alternatívákat ügyfeleim
számára. A 90'-es évek végén kezdtem a kutatásokat és teszteket az akkor
még igen csak gyermek cipőben járó VoIP technológiával. Meglévő
ügyfeleimnek kezdetben VoIP alapú alközpontok telepítését ajánlottam,
majd később a SIP alapú VoIP rendszerek alkalmazásával radikáltam a
telefonköltségeket a 0,-Ft közeli határhoz.:-D
Célunk, hogy egyszerűen működő, gazdaságos megoldásokat ajánljunk és szállítsunk
megrendelőink részére, bárhol éljenek is. Vállalkozásunk központja Kaposváron található, 200
világszerte elégedettséggel működő ügyfelünk pedig garancia arra, hogy tőlünk olyan
megoldásokat kap, ami megbízható és a kor elvárásai szerint gazdaságos és energia takarékos.
Ügyfeleink megelégedettsége számunkra létkérdés, éppen ezért, kizárólag olyan szolgáltatást
kínálunk, melyet már világszerte több ezer ügyfél vesz igénybe elégedettséggel.