Kalocsai Attila Egyéni vállalkozó vagyok, és egy
családi vállalkozást vezetek 2008 telétől. Takarítási tapasztalataimat
külföldön szereztem meg, ahol a szálloda iparban a legmagasabb színtű
elvárásoknak feleltünk meg feleségemmel együtt. Korábban olyan hazai
cégeknél is dolgozott feleségem takarítóként, mint például a
Nemzetbiztonsági hivatal, ahol szintén fontos szempont volt a magas
színvonal.

Feleségemmel együtt az a célunk, hogy egy olyan kis
csapatot tartsunk össze, akik lelkesen és örömmel látják el a rájuk
bízott feladatokat. Tevékenységünk kiterjed irodák, bankok,
társasházak takarítására, esetenként magánházak rendbetételére is.

Úgy ítéljük meg, hogy minden munka elvégezhető becsülettel és
számunkra az ad örömet, ha Ön elégedett azzal amit lát a munkánk
kapcsán.

Csapatunkat folyamatosan bővítjük a szükségleteknek megfelelően,
kizárólag olyan munkaerővel, akik elkötelezettek a minőségi munka iránt.

Takarítói tevékenységünk megalapításakor azt a célt tűztük ki, hogy
Kaposváron és környékén magas színvonalú takarítói szolgáltatást
nyújtsunk vállalkozók , lakóközösségek és intézmények számára.

Igyekszünk ragaszkodni az általunk felállított minőség politikához, melyet
az alábbi pontokban fogalmazunk meg:

1. Legjobb tudásunk szerint törekszünk a megrendelőink tisztasággal
kapcsolatos igényének maradéktalan kielégítésére

2. Biztosítjuk a szükséges emberi és egyéb erőforrásokat a megrendelői
igények maradéktalan teljesítése érdekében;
3. Munkánk során törekszünk arra, hogy környezetkímélő és antiallergén
anyagokat és módszereket alkalmazzunk